ban lsesz már ugye. banleszmárugye. ted Wellbeing Support,Educations - Fábián Adél
Feliratkozás
Szeretettel köszöntelek,

Fábián Adél vagyok.

Tapasztalati szakértőként tíz éve foglalkozom a gyermekkorban elszenvedett bántalmazásból és kapcsolatokon belüli visszaélésekből való felépülés támogatásával. Mentálhigiénés konzulens, Wellbeing Supporter, előadó, várandósság/szüléskísérő, valamint AWHONN CME tanúsítvánnyal rendelkező perinatális veszteséggondozó szakember vagyok. 2026 januártól hivatalosan is az IAOTH által elismert Accredited Training Provider lettem. Szakmai alapozásomat 16 évesen, a pszichológia fakultációval kezdtem meg, ami kinyitotta számomra a kaput az emberi lélek és a tudattalan működésének megismeréséhez, valamint elsődleges lépcsőfok volt saját felépülésemben is.

2023 óta főbb előadásaim a mentális egészség témaköreit érintik. Ezek közül a bullying, párkapcsolati és családon belüli bántalmazás típusai és az abból való felépülés, felelős gyermekvállalás és várandósság, melyeket egyetemeken, rendezvényeken, kisebb csoportokban, és magánszervezésben osztok meg.

Ami a várandósságot illeti, elsősorban olyan babát tervezőknek és kismamáknak ajánlanak, vagy ők maguk keresnek fel szüléskísérés és/vagy felkészítés kapcsán, akik nehéz múlttal rendelkeznek, mivel az ő támogatásuk speciális, elmélyült jelenlétet és egyéni figyelmet igényel. Ugyanakkor nyitott vagyok minden várandós számára, aki hozzám fordul, és akinek a szemléletem, személyiségem szimpatikus.

Rendszeresen részt veszek szakmai szupervízión, valamint orvosok, pszichiáterek és elismert szakemberek által vezetett magyar és külföldi továbbképzéseken és konferenciákon, melyek mélyítik ismereteimet és fejlesztik a készségeimet. Emellett bejegyzett felnőttképzőként szakemberek továbbképzésével foglalkozom: képzéseimet traumaszenzitív szemléletmód jellemzi, amellyel a szakmai fejlődésüket és eszköztáruk bővítését támogatom.

2025 ősz óta az International Open University iszlám pszichológia szakán vagyok.


Eddigi előadásaim, munkásságom‎:

Károli Református Egyetem- Menstruáció lelki megközelítésből 2023

Kik azok a pszichopaták és miért vonzod őket?-társelőadó K.D kriminológus 2023

MSZ: Mondj búcsút a túlagyalásnak- 2023

MSZ: A pánik és a szorongás mögött-2023

MSZ: Transzgeneráció bugyraiban-2023

Váli Kismama Klub: Intézményi és otthonszülés különbségek 2024

UAEM-Universidad Autónoma del Estado de Morelos(Mexico): Kultúránként változó szorongás, hagyományok-2024

A bántalmazás pszichoJogiája- társelőadó Dr Farkas Levente András 2024

Semmelweis Egyetem ‎|2024-2025‎| szakdolgozati konzulens : A várandósság során felmerülő félelmek és szorongások lélektana(Embertárs szaklektorált mentálhigiénés folyóirat 2025/3. számában megjelent)

2025.augusztus 08. Amikor a szeretet sebez-Az erőszak nem egy pillanat, hanem egy láthatatlan struktúra, ami beszivárog a mindennapokba és a lélek legmélyebb bugyraiba (A Gárdonyi Rendőrkapitányság egyik ott dolgozója inspirációjára és bíztatására szervezett előadás)


Tanulmányok

International Open University- Islamic Psychology (2025-..)

University of Sydney- Positive Psychiatry and Mental Health- Certified 𝟸𝟶𝟸𝟻

Yale University- Wellbeing Science (Mooc 2025)

Wesleyan University- Suicide Prevention (Mooc)

Mentálhigiénés konzulens-Pszichológus képző

Eleos-Lelki gondozói alapképzés, lelki egészség és életvezetés (Német Terápiás Lelkigondozói Alapítvány)

Várandósság és szüléskísérő-Sarasvati, Semmelweis Mozgalom

Noll A. Nandu – Bábatanonc alapképzést sikeresen elvégeztem, azóta a haladó csoport tagja vagyok. Szüléskíséréseim és a kismamákkal való munkám is szupervizorált.

AWHONN- Association of Women’s Health, Obstetric and Neonatal Nurses- Perinatal Bereavement Certificate Program-CME

Továbbképzési helyszín Magyarországon:

𝚅𝚊𝚍𝚊𝚜𝚔𝚎𝚛𝚝 𝙰𝚕𝚊𝚙𝚒́𝚝𝚟𝚊́𝚗𝚢 𝙶𝚢𝚎𝚛𝚖𝚎𝚔 𝚎́𝚜 𝙸𝚏𝚓.𝙿𝚜𝚣𝚒𝚌𝚑𝚒𝚊́𝚝𝚛𝚒𝚊𝚒 𝙺𝚘́𝚛𝚑𝚊́𝚣

Állandó továbképzési helyszín az engem érintő témákban

NICABM – National Institute for the Clinical Application of Behavioral Medicine (USA, accredited)


A tapasztalati szakértő olyan személy, aki saját megélt élményei és feldolgozott tapasztalatai révén rendelkezik speciális tudással. Hiteles nézőpontja és gyakorlati ismeretei révén képes sorstársak támogatására, valamint értékes hozzájárulást nyújt közösségek és szakmai szervezetek munkájához. Saját tapasztalati tudásom a családon belüli erőszak, az agresszió, a gyermekkori bántalmazás, a bullying és a lelki terror következményeinek megéléséből, ezek rövid és hosszútávú testi és lelki mellékhatásai, feldolgozása és feldolgozásának folyamatait jelenti.

Az imagináció és a belső képek világa nem csupán a tananyagom része, hanem az életutamat meghatározó eszköz. 16 éves korom óta (pszicho fakt.) foglalkozom a tudattalan szimbólumnyelvével, annak kutatásával és gyakorlati fejlesztésével. Ez a több évtizedes mély belső munka a felépülésemet támogatta, amelyet ma már IAOTH által akkreditált képzőként adok át a szakembereknek. A mentálhigiénés segítés keretében végzett tevékenységeim nem helyettesítik az orvosi ellátást, pszichoterápiát vagy egészségügyi szolgáltatásokat. Módszereim gyakorlati megközelítései a mentálhigiénés támogatásra fókuszálnak, és nem tekinthetők orvosi kezelési formáknak Ha lelki-mentális fejlődéseden szeretnél dolgozni vagy másoknak segíteni, ajánlom a képzéseimet, amelyek a Képzések szakaszban találhatók.

Segítségnyújtás,konzultációk

Sebzett gyermekkor feldolgozása

Test és lélek egyensúly

Agresszív szülői/partneri bánásmód feldolgozása

Tudattalan mintázatok átírása

Meddőségi konzultáció

Transzgenerációs konzultáció

Várandósság és szüléskísérés

Szülésiterv, szülésfelkészítés (meditációs felkészítés is)

Gyermekágyi időszak

Szülészáró

Szülésélmény/abortusz/ vetélés feldolgozás

Stressz, szorongás, pánik

Önbizalom, énhatár képzés

Biztonságos kötődés, kapcsolódás

Prevenció: Lelki egészség megőrzése, önfejlesztés

Árlista

ONLINE, ÉLŐ Képzések

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2023/000573 | IAOTH APT NUMBER: FR251031 .

IAOTH Accredited Training Provider
Képzéseink az IAOTH (International Association of Therapists) által akkreditáltak. Az IAOTH nem állami, hanem nemzetközi szakmai szervezet.
©Imaginatív Személyiségfejlesztő Mentor (162 óra) (IAOTH által akkreditált)
Új turnus 2026 FEBRUÁR 24-SZEPTEMBER 29
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
498.990 Ft
  • Imagináció alapjai
  • Tudattalan működése, értelmezése
  • Kliensekkel való imaginatív munka
  • Családterapeuta szakmai közreműködése
  • Rendszerszemléletű imaginációs munka
  • 50 óra kötelező saját élmény +10 óra mentorálás
  • Szupervíziók, esetmegbeszélések
  • Etikai határvonalak, Etikai Kódex
  • Részletfizetési lehetőség
Meditációs alapok, idegrendszeri szabályozás és Wellbeing (🗣️ 🇭🇺/🇺🇸) (IAOTH által akkreditált)
Március 9 9:30-16:00
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
72.990 Ft
  • Stressz és paraszimpatikus idegrendszer kapcsolata
  • Meditáció hatása az idegrendszerre
  • Testpásztázás, elraktározott feszültség enyhítése
  • Légzéstechnika és idegrendszer kapcsolata
  • Neuroplaszticitás- és ezt elősegítő gyakorlatok
  • Wellbeing és PERMA modell fogalma, alapja és gyakorlatok
Női meditáció vezető alapképzés (IAOTH által akkreditált)
Új turnus: Február 25-27
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
134.990 Ft
  • Pszichológiai és mentálhigiénés szemlélet
  • Tudásbővítés, praxisba beépíthető
  • Indítható vállalkozás
  • Vezethetsz Női kört vagy meditációkat, workshopokat
  • Gyakorlatorientált
  • Tömény elmélet
Haladó Női meditáció vezető (IAOTH által akkreditált)
2026 Február 7-8 9:30-14:30
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
116.000 Ft
  • Feltétel az alapképzés sikeres elvégzése
  • Pszichológiai és mentálhigiénés szemlélet
  • Tudásbővítés, elmélyülés a mély meditációk területén
  • 13 új meditációs technika
  • Tömény elmélet
Jelentkezés
Meditációs instruktor Professional (IAOTH által akkreditált)
November 6 – Március 19, minden csütörtök 9:30-12:00
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
184.990 Ft
  • Feltétel az alap és a haladó képzés sikeres elvégzése
  • Esetmegbeszélők, mentálhigiénés műhely
  • Tudásbővítés
  • Klienssel,csoporttal való szerződés
  • 75% gyakorlat, 25% elmélet
  • Professional minősítés
Jelentkezés
©Anya-Baba Kapcsolódási Facilitátor (trimeszter-alapú) (IAOTH által akkreditált)
Március 25-27, 1-2. nap 9:30-14:30, 3. nap 9:30-12:30
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
134.990 Ft
  • Várandósság folyamatának lelki kísérése, várandóslélektan
  • Fogantatási dinamikák, és motivációk
  • Kapcsolódás segítés trimeszterlélektan szerint
  • Prekoncepciós hatás és az idegrendszer
  • Indítóprogramok
  • Indítható vállalkozás
  • Praxisba beépíthető
Jelentkezés
Perinatális-és rendszerszintű gyászkísérés (IAOTH által akkreditált)
Modul I. Március 28, 10:00-16:00 | Modul II. Március 29, 9:00-16:00
Teljes képzés (2 modul) egy összegben: 85.980 Ft (42.990 Ft/ modul). Modulonként külön fizetve: 49.990 Ft. A II. modul bármikor teljesíthető, nem kötelező egy blokkban. Kizárólag a II modulra jelentkezni nem lehet. Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
42.990 Ft(x2)
  • Perinatális gyász spektrumjai és fogalmak
  • Spirituális és vallási aspektusok
  • Testemlék-szomatikus lenyomat
  • 24.hét (jogi,orvosi, lélektani különbségek)
  • A perinatális veszteség mint egyéni és rendszerszintű krízis
  • Klinikai jelenlét, gyakorlat, kórházi protokoll és rituálék
  • Búcsú terv, és emlékmunka alapjai klinikai és/vagy otthoni kísérésben
Jelentkezés
Dúla a szülőszobán – Intézményi jelenlét alapjai, lelki-mentális reziliencia (IAOTH által akkreditált)
Következő turnus: Március 4. 9:30–15:30
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel.
66.990 Ft
  • Minőségibb szülőszobai támogatás, félelem nélkül
  • Konfliktuskezelés kórházi környezetben, áthidalás
  • Kórházi kommunikáció
  • Érzelmi gátak és ellenszenv feloldása
  • Feszültségmentesítési alapok
  • Szülész–dúla kapcsolati minőségek
  • Mentális reziliencia, öngondoskodási alapok
  • Szituációs gyakorlat
Jelentkezés
Az Imagináció Alapjai – Eszköztár a segítő munkához (IAOTH által akkreditált)
Március 6. 18:00–21:00, Március 7, 9:00-12:00, Március 8, 9:00-12:00
Két nyelvű FAR tanúsítványt és Nemzetközi tanúsítványt ad, Course Summaryvel és 15% kedvezményt ha kedvet kaptál az ©ISZM képzéshez!
19.996 Ft/nap (59.990 Ft)
  • Segítő szakmában dolgozóknak
  • Hogyan vezessünk egy folyamatot? (Instrukciók, hanghordozás, tempó)
  • Kliens saját jelentéseinek kibontása
  • Kérdezéstechnika az imagináció alatt
  • Kliensfókuszú belső erőforrás kép hívása
  • Kép és érzelem összekapcsolása,kreatív eszközök integrálása
  • Etikai határok
  • Páros gyakorlat
Jelentkezés

Ajánlások

A weboldalon látható vélemények hozzájárulással és értékelés bekérő szabályzat alapján kerültek feltüntetésre. Köszönöm szépen az összes fantasztikus visszajelzést! 😊🙏

Kapcsolat

Konzultáció:fabianadel.info@gmail.com

(Jelenleg minden helyem betelt, új klienseket csak várandósság vagy szüléskísérés esetén tudok fogadni. Köszönöm a megértést!)

Képzésekkel kapcsolatban: kepzes@fabianadel.com

×